A kérdés
Szép napot kívánok. Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy mikor elváltunk két gyermekem édesapjával, lányom négy és fél éves volt. Nagyon érzékenyen érintette a dolog, sokat sírt, ragaszkodóbb lett hozzám. A probléma megszűnt, viszont itthon szinte kezelhetetlen. Én még boldogulok vele. Viszont egy éve van egy új párom, és egy közös kisbabánk. De a lányommal, aki most hét és fél éves, egyszerűen nem találják a közös hangot. Igaz, a párom sem erőlteti meg magát. Nem tudja elfogadni a problémás, szófogadatlan gyermekemet, szinte állandó jelleggel megy a harc köztük.Az esetek többségében mindketten mást állítanak, mikor megkérdem, mi történt. Nekem nagyon fontos a lányom, és ha borítom a kapcsolatot, az a kisbabáért való harccal járna. Ezt sem igazán szeretném. Hogy teremthetnék békét, illetve hogy deríthetném ki, hogy ki van a másik ellen? Párom elég " hirtelen" természetű... Válaszát köszönōm. Tisztelettel: Noémi.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Noémi, megértem, hogy békét szeretne teremteni, de egy ilyen helyzetben nehéz döntőbírónak lenni, nagy terhet jelentene, ha el akarná dönteni, hogy ki van a másik ellen. Valószínűleg most mindegyikük nehéz helyzetben van, és nem előre eltervezett módon vannak ellenérzéseik, de az is kérdés, hogy mindkettejükben megvan-e a változtatni akarás? A felnőtt-gyerek helyzetben mindig a felnőtt felelősségét szoktuk említeni. A "problémás, szófogadatlan" gyerek nem önmagában problémás és szófogadatlan, hanem az adott családi környezetben valamiért nem érzi jól magát, ezért ennek az okát kellene kezelni, nem csak magát a kialakult viselkedést rendszabályozni. A gyerekek viselkedését pozitív irányba változtatni türelemmel, szeretettel, elfogadással és törődéssel lehet, másként csak ideiglenes eredményt tapasztalunk, vagy a legtöbb esetben dacot és elfordulást. Érdemes lenne külön-külön, négyszemközt leülni beszélni a lányával, és az új párjával is. Érdekes lehet, hogy felmerült, hogy borítaná a kapcsolatot, vajon ennek lenne más oka is, vagy csak a kislány ellenállása? A leveléből kitűnik, hogy úgy látja, a párja nem megfelelően áll a gyermekhez, hirtelen természetű, és "nem erőlteti meg magát". A gyerekek pontosan érzik, hogy mennyire szeretik őket, fontosak-e. Biztos, hogy ebben a helyzetben is érzi ezt a kislánya, tisztában van a párjától felé érkező érzésekkel. Érdekes kérdés az is, hogy a párja vajon miért várja, hogy Ön igazságot tegyen közte és a kislánya között? A lánya azt érezheti, hogy végre megnyugodott a válás után, és most egy (sőt már két) "betolakodó"-nak érzékelt személy került az életükbe, és félhet, hogy elszakítják Önt tőle. Érdemes lenne elmondani a lányának, hogy Önnek fontos, nagyon szereti, és mindig itt lesz neki, senki nem veheti el tőle, az, hogy van Önnek párja, nem helyettesítheti őt. Ez után pedig kérés formájában érdemes lenne megfogalmazni, hogy Ön tudja, hogy nehéz neki, de Önnek fontos a párja, és Ön akkor lenne nyugodt és boldog, ha jól kijönnének, viszont ehhez mindkettejükre szükség van. A gyerekek nagyon jól értik és értékelik az őszinte kommunikációt. A párjával is érdemes lenne négyszemközt beszélni, neki is elmondani, hogy fontos Önnek, viszont a kislánya is az, és kérni, hogy legyen vele türelmesebb, szeretetteljesebb, odafigyelőbb. A kislány biztosan látja és érzi, hogy most sok figyelem irányul a kisbabára, könnyen lehet, hogy elhanyagolva érzi magát, és ezért is dacos. Fontos lenne minőségi időt tölteni vele, tehát ha kevés idő is jut, azt tényleg teljesen rá figyelve, csak vele töltsük, úgynevezett anya-lánya időket, amikor sem a párja, sem a kisbaba nincs ott. Ajánlom figyelmébe a Létezik-e édes mostoha? c. cikkemet, amely a saját honlapomon, és e honlapon is olvasható. (https://pszichologuskereso.hu/blog/blogpost/letezik_e_edes_mostoha_kerdesek_es_valaszok_52363c1f2eb30 *A szerk.) Ha felmerül a személyes konzultáció igénye, szívesen állok rendelkezésére, az elmúlt öt évben folyamatosan foglalkoztam óvodás és kisiskolás gyermekekkel. A legjobbakat kívánom, és hiszem, hogy helyreállítható a béke, megmaradhat a családi egység! Csizmadia Dóra Dalma