A kérdés
Tisztelt Hölgyem/Uram! A problémám a következő. Egyetemista lány vagyok. Úgy gondolom, hogy gyerekként sosem voltam "rossz". Vagyis sosem csavarogtam, nem ittam, nem drogoztam, nem ártottam a szüleimnek a felsoroltakhoz hasonló viselkedéssel, mindig is jó tanuló voltam. Van egy nálam pár évvel fiatalabb öcsém, aki tökéletes ellentétem, tehát a felsorolt tulajdonságok ellentéteivel jellemezhetjük Őt. Nos, mindezek fényében, arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy édesanyám miért törődik vele többet, mint velem? (mindig is így volt, kisebb korunkban is). Sokszor trágár szavakkal illeti anyámat, szemtelenkedik, kiskorában sokszor elszökött itthonról, hogy a tanulás helyett a haverjaival legyen, nagy összegű pénzt is "lopott" édesanyám tárcájából kb. 12 évesen, amiért egy ejnye-bejnyét kapott, gondolom a tanulmányi "eredményeit" nem kell részleteznem. Mindezek ellenére egy csettintésére ugrik édesanyám. Viszont nekem egyberándult gyomorral kellett hazamennem az (általános) iskolából, ha egy hármast kaptam. Nem részletezném. Gimnáziumi tanulmányaim alatt sosem érdeklődött a jegyeimről, egyáltalán rólam. Ha nagy örömmel elújságoltam neki, hogy egy 5-öst kaptam egy olyan tárgyból, amivel nehézségeim voltak, annyi volt a reakciója, hogy "szerinted érdekel valakit"? Ha valamit ad az öcsémnek előttem, és én is kérek abból a valamiből, azt mondja, hogy nem ad. Úgy beszél és bánik velem, mint egy kutyával. Párszor felmerült témaként, hogy egyszer majd szeretnék gyereket a távol-jövőben, erre a reakciója az volt, hogy ne merjek gyereket szülni, mert megfojtja. Amikor felmerül a fiatalsága, mindig elmondja, hogy elvesztette a fiatalságát azzal, hogy engem megszült, nem tudott bulizni járni, nem tudta kiélvezni a fiatal éveit. Nem támogatta a továbbtanulási tervemet, elmondta párszor már, hogy miért nem tanulok inkább fodrásznak. Úgy érzem, hogy nem bírom ezt lelkileg, sokszor gondolkozom azon, hogy érdemes-e élnem. Nem tudom mennyire lehet befolyásoló hatása a ténynek, hogy öcsémmel féltestvérek vagyunk. Nevelőapám nem sokat törődik az üggyel, nem vagyok a vér szerinti gyereke. A vér szerinti édesapám érdektelen irányomban, próbáltam már felkeresni, de érdektelenséget tanúsított velem szemben. Szörnyen el vagyok keseredve. A nagyszüleim sem értik miért viselkedik így anyám. Sokat ők sem tehetnek. Nos, a MIÉRT VAN EZ? kérdésre szeretnék választ kapni. Arra is, hogyan tegyem elviselhetőbbé a helyzetem? Rengeteget sírok, görcsölök és pánikrohamszerű tüneteim is vannak, ha gondolatban belemerülök a problémám részleteibe. Mivel ilyen érzelmi-körülmények között kellett felnőnöm, természetesen felnőttként is viselnem kell a következményeit (szorongás, agorafóbia, nehéz kapcsolatteremtés, apró zajokra való rezzenés, túlzott kézremegés, negatív létszemlélet) Próbáltam már anyámmal kommunikálni erről 1000-szer 1000-féleképp. Nem fogja fel amiről beszélek, változni 40 évesen pedig nem hinném, hogy fog. Kérem segítő válaszát, tanácsát! Á.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Á.! Köszönöm, hogy írt, örülök, hogy foglalkozik ezzel a kérdéssel, amely nyomasztóan hat Önre. Talán úgy látja, hogy az öccsét következetlenül, míg Önt túl szigorú stílusban, nem elfogadóan nevelték, amely a mai napig tart. Ahogy Édesanyja is elmondta, és a levél alapján is leszűrhető, ő még nem volt készen az anyaságra, amikor Ön világra jött. Ön mindig próbálta kivívni az ő szeretetét, elismerését, ezért mindent megtett. Nehéz szembesülni azzal, ha a számunkra egy nagyon fontos személytől nem azt kapjuk, amit szeretnénk, pedig megtettünk mindent. Tehetetlennek érezzük magunkat ilyenkor, kifogyunk az ötletekből. Az az igazság, kedves Egyetemista Lány, hogy Ön nem rontott el semmit! Ön nem tehet róla, ha az Édesanyja számára talán korai időpontban érkezett. Az Édesanyja vállalta Önért a felelősséget, akkor is, ha most Önre hárítaná ezt. Eltelt azóta sok év, bármely kapcsolatot csak rombolna a bűnbakképzés, és a felelősség áthárítása. Talán mégis voltak/vannak szép pillanataik is. Gyakran látom, hogy a jóságot kevésbé értékelik az emberek, azt tisztelik és becsülik inkább, akinek a figyelméért meg kell küzdeni, aki nemet mond, aki nem akar megfelelni. Nagyon szomorú, hogy az Édesapja nem érezteti Önnel a szeretetét, és a nagyszülőktől jó volna, ha több támogatást kapna, kiállnának Ön mellett. Fontos pont, ahová most elérkezett, megfogalmazta, leírta ezt a nehézséget. Nélkülözhetetlen lenne megtalálnia a saját hangját, saját vágyait, igényeit, akaratát ebben az egészben. Nagyon jól tette, hogy tovább tanult, nagyszerű lenne, ha az életet is úgy tudná látni, mint a továbbtanulást, amely ellenzésbe ütközött, de mégis lépett, tudta, hogy Ön mit akar. Kérem, hogy az életét ne rendelje alá az Édesanyja viselkedésének! Önnek nem gyermekként, hanem fiatal felnőttként kell tovább élnie! Ahogy telik az idő, saját családja lesz, és nem az Édesanyja árnyékában, hanem teljes értékű felnőttként telnek a napjai. A következményeket lehet csökkenteni, megszüntetni, az önbizalmát pedig fontos lenne növelni. A pánikos tünetek üzenete is az, hogy egyedül érzi magát, nem kap annyi figyelmet, mint amennyit szeretne, és megérdemelne, illetve tart attól, hogy nem tud kontrollt gyakorolni az események felett, ez az életére is épp' úgy igaz lehet, mint a pánik tüneteire. Ha úgy érzi, hogy nem tud megküzdeni a helyzettel, érdemes szakemberhez fordulni, de alapszinten Ön is javíthat a saját állapotán. Ha pánikos tüneteket észlel magán, akkor lehetőleg lépjen ki a helyzetből, nyissa ki az ablakot, és mélyen, lassan lélegezzen, 3 mp. be, 4 mp. ki, 1 mp. szünet, újra és újra, amíg csak nyugodtabb nem lesz! A negatív gondolatspirált is meg tudja állítani gyakorlással, figyelje magát, és tudatosan ismételjen magában pozitív állításokat, imagináljon megnyugtató képeket, érdemes megtanulni relaxálni. Visszajelezhetünk következetesen, hogy mi az, ami bántó a számunkra, kimondhatjuk az érzéseinket. A szüleinket nehéz megváltoztatni, de ne adja fel, még kialakulhat egy jó viszony az Édesanyjával, de emellett arra is szükség van, hogy kialakítsa a saját életét, és elkezdje azt élni. Ha a másik oldalon több pozitívum történik, az képes lesz valamelyest ellensúlyozni ezt a nehézséget. Ha nem akar folyton bizonyítani, megfelelni ilyen mértékben, az könnyebbé teszi az életét. Szeretném, ha tudná, hogy Önön kívül álló tényezők idézték elő az Édesanyja hozzáállását, optimális esetben a szülő belátja, hogy a gyermek nem hibás a szülő döntéseiért, és felelősséget tud azokért vállalni, nem a gyermekét okolja tovább. Bízom benne, hogy az Édesanyja is képes lesz erre! A legjobbakat kívánom! Csizmadia Dóra Dalma