A kérdés
Párommal sokáig (évek) titkolt, kb szeretői kapcsolatban voltunk, részemről őszinte szerelemmel, részéről (mint kiderült) sok hazugsággal. két éve közös gyermekünk született, akit ő papíron nem ismert el. A kapcsolatnak már a terhesség alatt vége szakadt. Azóta számos esemény hatására úgy tűnik "jó útra tért", felhagyott a hazugsággal és a párhuzamos kapcsolatokkal. Néhány hónapja próbálunk családként együtt élni, közösen nevelni a gyermekünket, de sok problémánk van, főként kommunikációs jellegűek: pl. úgy érzem folyton kritizál, szerinte csak túlreagálom, fordítva ugyanez, nem kapok pozitív visszajelzéseket, ha a gyerekre szeretnék hatni (pl. jöjjön fürödni) "mellé áll, és velem közli hogy úgysem fog jönni - mármint a gyerek - mert még játszani akar stb. Úgy érzem hogy nem egy oldalon állunk. Közben látom az igyekezetet, és én is igyekszem változni, de pillanatnyilag nincs közös nyelv. Van-e vajon remény arra, hogy a magunk és a gyerek számára is működő, tartalmas, harmónikus, szeretetteljes kapcsolatot alakítsunk ki, és mit javasolnak hogy csináljuk, vagy ilyen előzményekkel kár erőltetni?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kriszti, valóban az előjelek nem a legnaposabbak, de ennek ellenére sem lehet ezt így távlatból tanáccsal elintézni. Egy dolog, hogy Önök párként együtt élnek-e, vagy nem, de már csak szülőként is érdemes a maximumot kihozni abból, amennyire egymással kommunikálni megtanulni képesek, hiszen a gyermeküknek mindig Önök maradnak a szülei. Párja előző viselkedése és a leírt mostani jelek (gyengíti, hitelteleníti Önt még a gyermek előtt is, láthatóan nem annyira együttműködésre, mint inkább egy nyerő pozíció elérésére törekszik, Önnel, a párjával szemben is, akár a gyermekkel is szövetkezik Ön ellen…), mindenképpen egy fájdalmat okozó és a szövetségüket lehetetlenné tevő kommunikációt mutatnak. Az ő részéről is ennek nyilván előzménye van (és az Önéről is, hiszen egyfajta alárendelt helyzetben képes volt vele lenni éveken át), ami lehet jó ok, de persze nem mentség. Ugyanakkor sok függ a párja mostani szándékától és rögzült viselkedésformáitól is, hogy ő szeretne-e változni, rá tud-e érezni arra, hogy a változással ő is nyerhet. Feltehetően megvan az előzménye, hogy a párja ilyen kommunikációs formákat használ (ajánlanám Patricia Evans: Szavakkal verve c. könyvét, amiben ráismerhet egyes közlésformákra, és logikussá válik, hogy a másik félnek miért éri meg így viselkedni). Feltehető, hogy erre kapott mintát, illetve ez vált be számára korábban. A kölcsönösen kielégítő kommunikációról akár egy párkonzultáció keretein belül, pszichológus támogatásával is sokat lehet tanulni. Kérdés, hogy a párja erre mennyire nyitott, rá tud-e látni, hogy neki is szerepe van az Önök közötti folyamatokban. Mindenképpen érdemes lenne megpróbálkozni ezzel (akár egyedül is elkezdheti a párterápiát, a másik fél csatlakozhat később), hiszen olyan kapcsolatban jó élni és gyermeket nevelni, ami mindkét fél számára kielégítő. Elképzelhető, hogy közelednek egymáshoz, vagy ha más nem, tisztázódnak, nyilvánvalóvá válnak a különbségeik, elvárásaik, de szülőként ekkor is sokat nyerhetnek a folyamatban. Valamennyien egész életünkben fejlődünk. Ön azt írta többször, hogy látja a párja igyekezetét is. Egy párkonzultációs folyamatban biztonságos keretek között kiderülhet, hogy a fejlődésüket össze tudják-e hangolni, ez lehet egy jó esély a változásra. Üdvözlettel: Biró Emese