A kérdés
Kérem segítsen, egyszerűen nem tudom magam túltenni...3 éve véget ért egy 12 éves kapcsolatom.Én vetettem véget neki.Azután nem szakadt meg köztünk a kapcsolat, a volt párom olyan arcát mutatta meg amire mindig is vágytam.Két év után ugy döntöttem kezdjük ujra. Azóta teljesen megváltozott, már nem szeret, megaláz, ugy érzem bosszut akar álni az őt ért sérelmek miatt. Én meg nem tudom elengeni, de se vele se nélküle. Egyszerűen már orvosi eset vagyok, annyira fáj!!!Órákig sírok, és legszivesebben meghalnék! Beszéltem vele erről, és azt mondja miért nem akkor kapkodtam amikor ő könyörgött...mit csináljak?, nem tudom elengedni, de érzem már nem érez irántam szinte semmit csak a mult köti össze velem. Soha nem látta bennem a nőt, pedig egy dekoratív kimondottan helyes nőnek tartanak, nekem ő a legszebb, de mások már sokszor kérdezték tőlem hogy tudtam annó szóba állni ezzel a pasival...sztem nem a szépség a lényeg, engem ez nem érdekel....Ja és anyagi helyzete NAGYON ível felfelé, ettől lett olyan magabiztos? Engem ez sem érdekel, nekem is van....egyszerűen ŐT a Jó Isten nekem szánta, és nem tudom elengedni, pedig már az égvilágon semmit nem nyújt nekem. Miért görcsölök, miért nem kezdek uj életet??? Kérem segítsen!!!!!!!! Köszönöm előre is! Ön szerint egy hipnózisos felejtés segítene??? Ki akarom törölni az emlékét is, mert így nem tudok élni!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Éva! A se vele, se nélküle helyzethez, ahol tehetetlennek érzi magát és nem tudja elengedni a partnert, akkor sem, ha megalázza, lépcsőzetesen juthat el a kapcsolatban. Az út idáig apró megalkuvások - a béke megőrzéséért tett egyoldalú erőfeszítések, saját igények háttérbe szorítása - során át vezet. Úgy tűnik, a 12 év alatt sem volt a helyzet az Ön számára kielégítő, ahogy írja, partnere soha nem látta Önben a nőt. Az Ön erejét mutatja, hogy kilépett ebből a gyengítő kapcsolatból, ami most újraéledve egyértelműen bántó, mégis függőséget jelent az ön számára. Társfüggőségnek is nevezik ezt az állapotot, amibe került, innen erednek a tünetei: a tehetetlenség, a kapcsolat megszakításának képtelensége, a rágódás azon, hogy a másik fél miért viselkedik úgy, ahogy. Ilyen helyzetben az önalávetőbb fél lassan elveszíti a kezdeményezőképességét, önbecsülését, ítélőképességét, energiáit, ezért nem tud kilépni, csak rágódik folyamatosan. A legyőzhetetlennek tűnő vonzódás, amit érez, feltehetően egy bonyolult keveréke a különböző, gyakran ellentétes érzéseknek. Ennek lehet része pl. a sok befektetett energia miatti kétségbeesés, a saját értéktelenség érzete, a hamis meggyőződés, hogy akkor is adnunk kell, ha nem kapunk cserébe semmit, a sorsszerűség érzése… Gyakori a vágy a másik elismerésének megszerzésére már jóval a realitáson túl is, és a partner megfelelően adagolt váratlan kedvességével táplálja is ezt a vágyat (vészhelyzetben olyan oldalát mutatta meg, amire mindig is vágyott). Önnek feltehetően van egy sérülékenysége ezekre a helyzetekre (pl. még jogosnak is érezheti a partner hibáztatását, amikor Önt teszi felelőssé a kapcsolat romlásáért – holott valójában ezzel a megjegyzéssel ő csak eltereli a figyelmet arról, amit Ön kérdezett!). A lehetséges kezelés az Ön erősítésére, az Önmagáért kiállni tudás elérésére irányulhat elsősorban. Így az önbecsülése már belső biztonságából fakadhat, nem a partner pillanatnyi véleményének függvénye. A problémája talán csak látszólag áll vagy bukik azon, hogy el tudja-e felejteni ezt a partnert, így kérdésére válaszolva, úgy látom, hogy a hipnoterápia (nem az egyalkalmas hipnózisok!) hatásos lehet az Ön számára, de csak úgy, mint bármely más pszichoterápiás módszer. A hipnózis iránti kérdésében mintha az látszana, hogy szeretne gyors, radikális megoldást a gyötrő problémájára, menekülni, felejteni, de úgy változtatni, hogy ezt valaki más oldja meg, miközben Ön aláveti magát egy kezelésnek, erőfeszítés nélkül, mintegy álomszerű állapotban. Vajon megoldódna-e a régen cipelt gondja, ha egyszer csak elfelejtené az elmúlt 15 évet? A teljesebb megoldás inkább a helyzetének, zavaros érzelmeinek a tisztázása lehetne, miközben visszanyerhetné a hitet saját megoldó képességében, erejében. Fontos ilyenkor a megrendült ítélőképesség helyreállítása is (kiben bízhatok-kiben nem, felmérni, hogy a tettek inkább számítanak, mint a szavak, kiemelni, mi lehet az én dolgom és mi nem..). Fontos állomása a felépülésnek annak a felismerése, hogy a partner viselkedését se előidézni, se kontrollálni nem tudjuk, de megváltoztatni sem ,és felelősek sem vagyunk érte. Amire befolyásunk van, az a saját viselkedésünk. Sokszor nehéz megérteni azt is, hogy a párkapcsolatban a másikat bántó, gyengítő fél gondolkodásmódja, világszemlélete a harca, a legyőzni vágyásra való beállítottság. Őt a hatalom vágya, akarása hajtja akkor is, ha a mi nézetünk, vágyunk nem ez. A cél tehát sokszor nem egyszerűen a felejtés, a problémát inkább a saját önbecsülés újraépítése, és örömteli önállóságunk átélése, az életteli egyéniségünkre való ráismerés oldja meg. Ilyenkor már inkább képessé válunk érzelmileg kielégítő, támogató, kölcsönös kapcsolatokat kialakítani önmagunkkal és másokkal is, megvédeni határainkat nehéz emberekkel szemben is. Érdemes lenne pszichológus támogatását kérnie az újrakezdéshez! Minden jót kívánok: Biró Emese