A kérdés
Tisztelt Szakember! Kisgyermekként molesztált az apám. Legalábbis így emlékszem. Bár az emlékeim homályosak, és hiányosak, de fura érzéseim vannak, és folyton sírok, ha erre gondolok. Egyébként nem törődött velem az apám, ahogy igazán az anyám sem. Sosem éreztem, hogy szeretnek. Nem öleltek, nem pusziltak. Gyerekként arra vágytam, bárcsak meghalnék. Járok terápiára, egy nagyon jó szakemberhez. Szeretem. Mostanában viszont gyötör a bűntudat. Mi van, ha csak rosszul emlékszem, és nem úgy történtek a dolgok, ahogy én emlékszem? Ha mégsem történt semmi? Mi van, ha így állok bosszút az apámon (aki már nem is él) amiért nem törődött velem? Ha így van, miért csináltam ezt? És, hogy mondjam ezt el a pszichológusomnak? Vagy ez is egy védekezés, tiltakozás a történtek ellen? Kérem segítsen!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Megértem, hogy nagyon nehéz érzéseket él meg, és fájdalmas mindezeken gondolkodnia. Azt írja, hogy nagyon jó szakemberhez jár terápiába. Ez esetben a legjobb helyen van, egy olyan segítővel, akinek a támogatásával meg fogja tudni válaszolni önmagának, ezeket a kérdéseket, dilemmákat. Megértem, hogy fájdalmas mindezt szóba hoznia. Az is természetes, ha a kapcsolat esetleg még nem tart ott, hogy teljes legyen a bizalom a pszichológusa felé. Ha kétségei vannak, azokat is vissza lehet jelezni. Nyugodtan elmondhatja, hogy vannak olyan dolgok, amiket nehéz megfogalmaznia a terápiás térben. Mindez remek lehetőség a terápiás szövetség erősítésére, és a kapcsolat mélyítésére. Ezek azok alkalmak, amik lehetőséget teremtenek, hogy épüljön a bizalom, hogy egyre könnyebben és bátrabban ossza meg a kétségeit, nehézségeit. Azt javaslom, hogy annyit, amennyit és ahogy tudja, vigye vissza ezeket a kérdéseket a pszichológusához, hogy ott közösen tudjanak dolgozni ezekkel. Minden jót kívánok Önnek!